2012. október 31., szerda

Elkészült a jövő évi naptáram

Minden évben készítek naptárat az elmúlt évi nyaralásunkról, természetesen a cewe naptárkészítő programjával.
Az idén is készültem a feladat megoldására, de a nyaralásunkról inkább fotókönyvet akartam készíteni, így eszembe jutott, hogy nem régen voltunk Velencében, Veronában és Münchenben így már meg is lett miről is lesz naptárunk.
A 12 hónapot fel kellett osztanom a család tagjai között és igazságos szerettem volna lenni, így a lányom az első, majd a fiam és harmadikként a férjem és én közösen kaptunk oldalakat vagyis hónapokat.
Most mutatom mindenkinek az oldalakat, nagyon jók lettek és hát a CEWE letölthető programjával egyszerű és nagyszerű az elkészítése.

A naptárborítóval kezdeném:
Ez a kép a Velencei Biennálén készült a Csehszlovák pavilonban, ahol ilyen kis számítógépes kütyüvel láthattuk az érdekességeket, fotókat a fehér falon. (imádok fekete-fehér képeket készíteni)

Aztán jön január:
Ezek a képek is Velencében készültek ahol is a Biennálén ki lett állítva Boglárka makettja. (nagy büszkeség)

Február:
Még mindig Velence, de a Balázs fotóival. Imádom a fekete fehér portréját.

Március:
Egyik kedvenc városom Velence, ha tehetném ott élnék vagy Londonban vagy.... lenne sok város:)

Április:
Bogi oldala Veronában Júlia erkélyén valamint Sirmionéban a várban sétálva.

Május:
Balázs Veronában Júlia szobrával és a Garda tó partján, próbál egy orrszarvút eltolni.

Június:
 Mi is Veronában és Sirmionéban.

Július, augusztus, szeptember:

Ezek a képek Münchenben készültek a BMW Weltben és a TV toronyban.

Utolsó három hónap:


Hát íme a mi jövő évi naptárunk, amit alig várok, hogy a kezembe foghassak.


2 megjegyzés:

  1. Csodaszép! Lenyűgöző a tartalom s a kivitelezés is!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is nagyon szép a naptárod! Jó érzés lesz jövőre rá-rápillantani!!! Gratulálok!

    VálaszTörlés